Novák Katalin: A magyar családpolitikának kettős célja van
Egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük.
Egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük.

A juttatást már korábban igénybe vevőknek is emelkedik a csecsemőgondozási díj összege júliustól.

Novák Katalin azt mondta, a helyzet nem könnyebb, mint egy hónapja, és várhatóan nehezebb lesz.

Ma azokra emlékezünk, akik fizikailag nincsenek már velünk. Ma veszteségeinket vesszük számba.

A cél, hogy ne lehessen akármekkora összeget elkérni, ha valaki ingatlant vásárol, és ahhoz hitelt vesz fel.

Novák Katalin pontosított: a lakásfelújítási programban 25 éves korig beszámítják a gyerekeket.

– Nem mondhatunk le a gyermekek fejlődéséről fizikai, szellemi és lelki értelemben sem – fogalmazott a miniszter.

Novák Katalin tetőtér-beépítésre szóló bejelentésével ismertté váltak minden idők legnagyobb otthonteremtési programjának elemei.

Az új lakásokra szóló támogatási és hitelösszegeket kaphatják meg a fiatalok többgenerációs ingatlan kialakításához.

Rajtunk a sor, hogy hőseink emlékezete gyermekeinkben és unokáinkban is eleven fénnyel ragyogjon – hangsúlyozta a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.