Rétvári Bence: Megéri az oktatásba fektetni
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy bárhová születik is valaki Magyarországon, ugyanolyan lehetőségeket kell kapnia szellemi és fizikai tehetségének kibontakoztatásához.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy bárhová születik is valaki Magyarországon, ugyanolyan lehetőségeket kell kapnia szellemi és fizikai tehetségének kibontakoztatásához.

Kovácsné Bárány Ildikó elmondta, hogy a kormány családpolitikájának egyik alappillére a munka és a család egyensúlyának megteremtése, a családbarát társadalom kiépítése.

Ráerősít az Oktatási Hivatal a tanfelügyelők képzésére, mert a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan vonulnak nyugdíjba a következő egy-két évben.

A diagnózis felállításában és a terápiában is hasznosítható projektet 1,7 milliárd forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.
Az alkalmazott kutatások intenzív folytatását, az oktatási kínálat minőségalapú fejlesztését és a versenyképesség növelését jelölte meg célként Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora, akit az államfő újra, öt évre nevezett ki a felső
Csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-á
Emberek százait kellett evakuálni pénteken a hondurasi főváros, Tegucigalpa központjának néhány épületéből, amelyeket felgyújtottak a kormány egészségügyi és oktatási reformtervei ellen tiltakozó tüntetők.
Tovább csökkent a munkanélküliség hazánkban, az állástalanok aránya 3,5 százalék volt a február és április közötti időszakban, ezzel a negyedik legjobb adat hazánké az Európai Unióban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha van bent egy bíró, aki éppen nem a Tisza-applikáció kitöltésével bíbelődik, ránézhetne – ajánlotta a kiadványt a szóvivő.

Az utolsó gyertya a szeretetet jelképezi.

Antal Árpád, az RMDSZ stratégiai igazgatója számolt be a legfrissebb közvéleménykutatás eredményeiről.

Advent utolsó vasárnapján üzent a miniszterelnök.

A lövöldözés során tizenöt ember vesztette életét.

Megpróbálják aláásni Trump békeerőfeszítéseit.

Ukrajnában azért imádkoznak és azért gyújtanak gyertyát, hogy Orbán Viktor veszítse el a választást – hívta fel rá a figyelmet Menczer Tamás.

A magyar világbajnok három hónapnyi kihagyás után tért vissza.

The anti-war rallies are capable of reaching the vast majority of voters, says the lead political analyst at the Center for Fundamental Rights.

Még nem végeztem – mondta a miniszterelnök a szegedi háborúellenes gyűlésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.