Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra
Az érettségizők az ősszel rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előre hozott vizsgát tehetnek.
Az érettségizők az ősszel rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előre hozott vizsgát tehetnek.

Augusztus 5-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.

Az Oktatási Hivatal egy év kihagyás után ismét felmérte a hatodikos és nyolcadikos tanulók nyelvtudását.

Az érettségik június 1. és 9. között az emelt szintű, június 13. és 24. között a középszintű szóbelikkel folytatódnak.

Idén ősztől várhatóan 92 ezer kisgyermek számára kezdődik meg az óvodai nevelés.

A vetélkedőre összesen mintegy négyezren neveztek, hogy számot adhassanak tudásuktól és példát mutassanak társaiknak is.

Idén több mint kilencvennyolcezer tanuló: nyolcadikosok, hatodikosok és negyedikesek felvételiztek középfokú intézménybe.

Az OH arra kéri a szerkesztőségeket, hogy a feladatsorokat ne hozzák idő előtt nyilvánosságra.

Szerdától van lehetőség az adatok ellenőrzésére, módosítására, a hiányzó dokumentumok pótlására, illetve egy alkalommal az eredeti jelentkezési sorrend megváltoztatására.

Újabb tanulmányi terület felvehető, de a korábban választott iskolát és tanulmányi területet nem lehet törölni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Hatalmas a felháborodás a Real Madridnál azután, hogy a Király-kupában nem jutottak be a legjobb nyolc közé.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.