Nehezen veszít vonzerejéből a készpénz
Nagy versenyt támaszt a lakossági megtakarítási piacnak a júniusban forgalomba került Magyar Állampapír Plusz az ötszázalékos kockázatmentes hozammal.
A már piacon jegyezhető, és a későbbi hónapokra várható megtakarítási, illetve befektetési termékek biztosan segítik majd a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését.
Rövid távra tervez a pénzügyileg tudatosabb generáció, a családalapítás, a lakásvásárlás és a tartalékképzés csak néhányuk megtakarítási céljai között szerepel – egyebek között ez derült ki az OTP Bank reprezentatív kutatásából.
A legtöbb adózónak külön teendő nélkül is érvényes bevallássá válik május 20-án a tervezete, ám azoknak, akik adókedvezményt érvényesítenek, mindenképp érdemes ezt átnézniük.
Nagyot nőtt az önkéntes pénztárak által kezelt vagyon, a tagok továbbra is kedvelik ezt az előtakarékossági formát, azzal együtt, hogy a munkáltatói hozzájárulás jelentősen csökkent.
Gion Gábor elmondta, a pénzügyi tudatosság fejlesztése azért fontos, mert folyamatosan új, egyre bonyolultabb pénzügyi termékek jelennek meg.
Várhatóan ősszel az inflációt követő kamatozású nyugdíjkötvény is forgalomba kerül. Ez nem ötéves, hanem jóval hosszabb kifutású értékpapír lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendőrség eljárást indított.
Hazánk továbbra is elutasítja a KAP jövőjét megalapozó stratégiai dialógust.
A kormánypártok elfogadott előterjesztése szerint a budapestiek és a Budapesten tanuló fiatalok kedvezményes belépőjegyet válthatnak majd a fürdőkbe.
A politikus kedd hajnalban egy budapesti társasházban randalírozott, rendőröket hívtak rá.
A baloldal korábbi kormányfőjelöltje nemcsak politikusokat, bírókat is megfenyegetett.
Vádat emeltek egy zalai sportegyesület vezetője ellen.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
A Bayern München rutinos kapusa karrierje során először kapott piros lapot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.