Orbán Viktor Virág Barnabást javasolja az MNB alelnökének
A kormányfő arra kérte a házelnököt, hogy intézkedjen Virág Barnabás bizottsági meghallgatása iránt.
A kormányfő arra kérte a házelnököt, hogy intézkedjen Virág Barnabás bizottsági meghallgatása iránt.
Orbán Viktor közölte, a két ország között nincs semmilyen rendezetlen vitás kérdés, a tisztelet kölcsönös.
Orbán Viktor és Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán hangsúlyozta a magyar összefogás fontosságát.
Lucifer mai magyar zsoldosai mindent tagadnak, ami normális, ami természetes, ami emberi.
Megható képet tett közzé az Instagramon a miniszterelnök a trianoni évforduló kapcsán.
A miniszterelnök szerint június 4-én ez a helyes magatartás, hiszen Budapest a nemzet fővárosa.
Tárgyalnak az Európai Unió és Fehéroroszország együttműködéséről is a Keleti Partnerség keretében.
A miniszterelnök és a külügyminiszter könnyed eszmecserét folytattak az ülés után.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 83. napja, a videókonferenciák napja.
Kilencedik alkalommal kéri ki ilyen formában a kormány a magyar emberek véleményét 2010 óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
É. Imre továbbra is tagad.
A szlovák miniszterelnök – a pozsonyi kormányhivatal által az MTI-nek is eljuttatott – állásfoglalásában hangsúlyozta: ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.
A filmet mától vetítik a hazai mozik.
A Langya-vírus tünetei közé tartozik a láz, a fáradtság és a köhögés, de általában nem halálos kimenetelű.
A hatóságok egy ingatlanban két gömbbombát találtak, valamint bokszert, késeket, lőszereket, és riasztó-, illetve légfegyvereket is lefoglaltak.
Érdemes fejben tartani a dátumokat.
A Premier League először két meccsre elmeszelte a trénert, de aztán visszavonta a közleményt.
Éjszakánként a kommenteket bújja, válaszol a neki nem tetsző hírekre.
Mohammed Abu Fani szerezte a Ferencváros gólját.
Az Osztrák Szabadságpárt vezetője az elhibázott európai migrációs politikát teszi felelősség a müncheni támadásért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.