Ferenc pápa erős támasz

Néhány évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a nyugat-­európai kritikusaitól azt kérte, hogy arra figyeljenek, amit tesz, és ne arra, amit mond. Az ellenzék szerint tehát szavai és tettei nincsenek összhangban, vagyis hazudik. Egészen másról van szó. Ma egy közszereplő gondolatai csak a média sokszor tudatos torzításain keresztül jutnak el másokhoz. Ezért a nyugatiak Orbán-képe elég távol esik a valóságtól. Hasonló helyzetben van Ferenc pápa is, aki már pápasága elején közellenség lett, amikor kimondta, hogy ez a gazdaság öl.

A médiában terjedő hamis pápakép nyomán Ferenc pápa sokak szemében migránssimogató, globalista, szabadkőműves, liberális.

Ma, amikor Közép-Európában sok kérdésben másképp gondolkodunk, mint Nyugaton, nem felesleges tisztázni, hogy a pápa véleménye melyik irányhoz áll közelebb. Az említett vádak közül most a globalizmus kérdésével foglalkozom, aminek időszerűséget az ad, hogy a pápa nemrégiben üzenetet küldött a Világbank és az IMF tavaszi ülésére. A levélben ugyan szó van egy esetleges új globális intézményről, ám tudni kell, hogy miért. A meglévők aligha volnának képesek megtenni, amit a pápa elvár, hogy ezek majd „a szegényebb és kevésbé fejlett nemzeteknek részvételt biztosítanak a döntéshozatalban, és megkönnyítik a nemzetközi piacra kijutásukat”. A világ ma nem erre halad. Épp a napokban olvastuk, hogy a CDU/CSU kancellárjelöltje kiszorítaná a kisebb nemzeteket az EU külügyi döntéshozatalából. A globalisták célja a hatalom világméretű koncentrációja, velük szemben a pápa a nemzetek széles körének bevonását sürgeti.

Mivel a levél többször hivatkozik a Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) kezdetű enciklikára, a továbbiakban azt veszem alapul. Az enciklika elején európai példából indul ki, s ha csak addig olvasom, hogy „megszületett az egyesült Euró­pa álma”, bizony berzenkedni kezdek. De a folytatás dicsérőleg arról szól, hogy kezdetben Európa képes volt elismerni közös gyökereit, és örülni gazdag sokszínűségének. Ezután egy keserű mondat: „A történelem azonban visszafordulni látszik.” De még mennyire! A pápa elítéli a rövidlátó és agresszív nacionalizmust (ki nem?), de rámutat, hogy „a pénzügyi szektor globális nyitottsága kizárólag a külföldi érdekek iránti nyitottságra vagy a gazdasági hatalmak bármely országban történő, akadálytalan befektetési szabadságára vonatkozik. Ennek a globalizmusnak az előretörése általában a legerősebbek identitását támogatja, akik megvédhetik magukat, ugyanakkor a leggyengébb és legszegényebb régiók identitását igyekszik feloldani.”

Még keményebben ítéli el a globalizmus kulturális vonatkozásait: „Támogatják a történelmi érzék elveszítését is, ami további széthulláshoz vezet. Egyfajta leépítő kultúrának lehetünk tanúi, ami úgy tesz, mintha az emberi szabadság mindent a semmiből építene fel. Az egyetlen érvényes dolog a korlátlan fogyasztás iránti törekvés és az üres individualizmus kifejezése.”

A pápa jól látja, hogy az alakuló új világnak olyan fiatalok kellenek, akik megvetik a történelmet, elutasítják azt a spirituális és emberi gazdagságot, amelyet az elődök halmoztak fel. (Talán még sokan emlékeznek arra, hogy időnként nálunk is kikerül a történelem a kötelező érettségi tárgyak közül.) A veszély nagy, Ferenc pápa úgy fogalmaz: a kulturális gyarmatosítás új formái jelentkeznek. A következmény akár a gazdasági és politikai függetlenség elveszítése is lehet, figyelmeztet.

Ma a baloldali „liberálisok” kisajátítják a haladó szót, ám mivel ezt az apák nemzedéke lejáratta, a fiúk magukat progresszívnek mondják. Valójában nem halad, hanem hanyatlik, azaz dekadens ez a világ. A Római Birodalom végnapjaira emlékeztet, a mi liberálisaink néhány gazdaságilag fejlett országot mégis kulturális modellnek tekintenek. Mások utánzása alkotás helyett másoláshoz és alacsony nemzeti önbecsüléshez vezet. Ezt a pápa a mások feletti uralom megszerzésé­nek egyszerű módjának nevezi. Rámutat: „A világot homogenizálni akaró irányzatok mögött hatalmi érdekek sejlenek fel, amelyek hasznot húznak a csekély önbecsülésből, miközben a média és a hálózatok révén új kultúrát kívánnak megalkotni az elit szolgálatára.” Emlékszünk még az MSZP hajdani elnökének felszólítására: tanuljunk meg kicsinek lenni! De ugyanennek a gyarmatosító szándéknak a kifejezése az is, amikor egy miniszterelnökségre törő a vele egyet nem értő milliókra becsmérlőleg mondja, hogy azok tudatlanok.

A XXI. század talán legfontosabb politikai törésvonala a globalizmus és a nemzeti szuverenitás között van. Ferenc pápa úgynevezett globalizmusa a nemzeti szuverenitásra támaszkodik. Szerinte az országokat segíteni kell, hogy mindegyik a saját kultúrájának értékeiből bontakoztassa ki innovációs képességeit. Azt is mondja, hogy a népek közötti nyitottságnak a szülőföld, a nép és a saját kultúrértékek szeretetéből kell kiindulnia. Szerinte nem lehet valaki teljes értékű személy, ha nem tartozik valamely néphez. A jó politika, mondja Ferenc pápa, támogatja a személyek közösségeit, mert ezzel kerülheti el a globalizáció bomlasztó hatásait.

Ferenc pápában tehát nem ellenfelet, hanem támaszt, ha tetszik, szövetségest látok, akinek tanításából erőt meríthetünk. A közép-európai magányt enyhíti, hogy törekvéseink az ő eszméivel összhangban vannak. Szükségünk van minden támaszra, és Ferenc pápa erős támasz.

A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vincenzo Pinto