BL-döntő: minden idők legnagyobb utasrohamára készül a Budapest Airport és a fővárosi tömegközlekedés

Úgy tűnik ismét globális úti céllá tette fővárosunkat a sportesemény: rekord utasforgalmi terhelésre lehet számítani a következő hétvégén a Bajnokok Ligája fináléja miatt. A legtöbben az Egyesült Királyság és Franciaország mellett Spanyolországból, Olaszországból érkezhetnek. Ennek apropóján hívta egyeztetésre a BL-döntő lebonyolításában érintett társaságok vezetőit a frissen kinevezett Pósfai Gábor belügyminiszter és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

2026. 05. 19. 13:25
Forrás: Budapest Airport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az az Arsenal-drukkereket már hetekkel ezelőtt arra buzdították, hogy mivel a kereslet rendkívül erős, foglaljanak korán, és biztosítsák helyüket a történelminek ígérkező hétvégére. Igaz a repülőjegyárak nem tűnnek olcsónak.

A Wizz Air meccs előtti, 

május 30-i járataira a legalacsonyabb viteldíj 370 font (152 600 forint), szemben az egy héttel későbbi, reggeli budapesti járat már csupán 92 fontos (37 900 forint) árával. Ugyanezen a napon a legolcsóbb EasyJet-járat Lutonból Budapestre 366 fontba, azaz 150 900 kerül.

Úgy tűnik ismét globális úti céllá tette fővárosunkat a sportesemény, a Kiwi.com legfrissebb adatai szerint csaknem megduplázódtak a Magyarországra irányuló repülőjegy-keresések a finálé miatt, ráadásul nem csak európai országokból nőtt meg az érdeklődés. Az 

  • Egyesült Királyság 
  • és Franciaország mellett 
  • Spanyolországból, 
  • Olaszországból 
  • és Németországból is kiugró növekedés látható,
  •  sőt, Brazília is bekerült a tíz legfontosabb küldőpiac közé.

A legerősebb keresési hullám az elődöntők napjaira és másnapjaira esett. Ezeken a napokon a Magyarországra irányuló keresések közel kétszeresére ugrottak az április átlaghoz képest a Kiwi.com-on keresztül. Az érdeklődés ráadásul a csúcs után is tartósan magas maradt, ami azt mutatja, hogy a BL-döntő folyamatos turisztikai vonzerőt jelent Budapest számára.

Rekordforgalmat ígér a BL-döntő hétvégéje

Mint ismert, az elmúlt évben fennállásának 75. évét ünneplő budapesti repülőtér története legjobb évét zárta tavaly, 19,6 millió utas és több mint 420 ezer tonna áru kezelésével. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2025-ben összesen 19 632 894 utast kezelt, ami 11,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az utasforgalom szinte minden hónapban 1,5 és 1,9 millió fő között alakult, a csúcsidőszakokban is gördülékeny működés mellett.

Stabil növekedéssel indította az idei évet is a Budapest Airport: 

  • januárban 3,4 százalékkal emelkedett az utasforgalom, 
  • februárban 1,3 millió utast kezeltek, ami 6,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. 
  • A március szerényebb növekedést produkált, 1 484 059 utas fordult meg a budapesti reptéren, amely az egy évvel korábbi adatokhoz mérten 1 százalékos növekedést jelent. 

A mérsékelt bővülést – utóbbinál – a közel-keleti konfliktus miatt kieső járatok okozták. A jövő hétvégi BL-döntő utasforgalma minden bizonnyal rekord magasra szintre emeli a májusi adatokat.

A dinamikus forgalombővülés indokolttá teszi a repülőtér fejlesztését is. Mint ismert, az év első hónapjaiban megkezdődött az új terminál építésének előkészítése, emellett bővítik a jelenlegi épület kapacitásait a biztonsági ellenőrzés és az utasfelvétel területén, megújul a parkolási rendszer, és kibővül a B oldali utasmóló is. Az új terminál a következő évtized egyik legjelentősebb közép-európai légiközlekedési beruházása lehet, amely hosszú távon biztosítja a budapesti repülőtér versenyképességét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.