Az elemzés szerint a gyermekvállalás nélkül vásárló fiatalok esetében a kedvezményes kamatok részben ellensúlyozhatják az elmúlt évek áremelkedésének hatását. A családot tervezők számára pedig további támogatási elemek – például a CSOK Plusz, a babaváróhitel vagy az illetékkedvezmény – is elérhetők lehetnek, ami tovább növelheti a lakásvásárlási esélyeket.
Továbbra is jelentősek a területi különbségek
Az áremelkedés országos jelenség volt, ugyanakkor településtípusonként és régiónként eltérő mértékben jelentkezett.
- A 2025-ös adatok szerint a vármegyeszékhelyek közül Debrecenben volt a legmagasabb az átlagos négyzetméterár, amely meghaladta a 900 ezer forintot.
- Győrben, Székesfehérváron, Szegeden és Veszprémben szintén 800 ezer forint feletti árszint volt jellemző.
- Ezzel szemben Salgótarjánban 300 ezer forint alatt maradt az átlagos négyzetméterár, míg Miskolcon és Békéscsabán 400–500 ezer forint közötti árak voltak.
A vármegyék között is eltérések láthatók: Somogyban és Győr-Moson-Sopronban a nem megyeszékhelyi településeken is 600 ezer forint felett alakult az átlagos négyzetméterár, miközben több keleti vármegyében – például Békésben, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Jász-Nagykun-Szolnokban vagy Borsod-Abaúj-Zemplénben – nem érte el a 200 ezer forintot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!