Orbán Viktor II. János Pál pápa emléke előtt tisztelgett
A szent pápa centenáriumáról Magyarország miniszterelnöke is megemlékezett közösségi oldalán.
A szent pápa centenáriumáról Magyarország miniszterelnöke is megemlékezett közösségi oldalán.
A miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy nosztalgikus videót az 1960-as mérkőzésről.
Már tudhatnák, a hazudozásból kikelt arrogancia, uszítás, meg ordítozás sorsa – tiszavirág.
A kormányfő hivatalos közösségi oldalán az alcsútdobozi református templomról posztolt képeket.
Soha senki sem hatalmazta föl arra, hogy beavatkozzon szuverén nemzetállamok belső viszonyaiba.
A járvány megfékezéséért vívott első csatát fényesen megnyertük – mondta a miniszterelnök.
A budapesti nyitással kapcsolatos döntést is bejelentette már Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő hivatalos oldalára felkerült posztok alapján szombaton fontos döntések várhatóak.
Eljött hát a nagy nap, amikor a statisztikai hivatal előállt a gazdasági teljesítmény első negyedéves számaival.
A megbeszélésen egyeztettek a járvány utáni gazdasági együttműködés legfontosabb kérdéseiről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.