Gúnyos reagálás Bukarestből: „Puliszkával álmodik a veréb”
Klaus Johannis hat évvel ezelőtt még a szociáldemokratákat vádolta riogatással – ma már ő maga riogat.
Klaus Johannis hat évvel ezelőtt még a szociáldemokratákat vádolta riogatással – ma már ő maga riogat.
A fertőzés lelassult, a területi különbségek megmaradtak. A legtöbb megbetegedés továbbra is a fővárosban van.
A miniszterelnök szerint a védekezéshez szükséges eszközöket a magyar iparnak kell előállítania.
Szomszédaink nem képesek elfogadni, hogy számunkra a magyar múlt tényleg maga a velünk élő történelem.
A miniszterelnök bejegyzéséből az is kiderül, hogy hamarosan kezdődik az akciócsoportok tanácskozása.
Ironikus válasszal reagált a román kormányfő arra, ahogy Orbán Viktor az érettségizőknek kívánt sok sikert.
A főpolgármester meggondolta magát, most már a járványügyi korlátozások feloldását szeretné Budapesten.
A közel öt órán át tartó virtuális Európai Unió-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón Magyarországot Orbán Viktor képviselte.
A beszélgetés során szóba került a határvédelem fontossága és a koronavírus okozta krízis kezelése is.
Az EPP sokáig megosztott volt a kérdésben, a nemzeti delegációk egy része nem akarta a magyar vitát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.