Tisztára mossák Merkelt
A Die Welt szerint Orbán Viktorra a shakespeare-i gonosz szerepét osztották a német köztévé filmjében.
A Die Welt szerint Orbán Viktorra a shakespeare-i gonosz szerepét osztották a német köztévé filmjében.
Meggyőződésem, hogyha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat – mondta a kormányfő.
Jakab Péterék vezetése alatt vált a Jobbik véglegesen baloldali párttá – mutatott rá a miniszterelnök.
Nem osztályharcra, megegyezésre van szükség – hívta fel Jakab Péter figyelmét a kormányfő.
A kormány kész az érdemi egyeztetésre az ellenzékkel gazdaságstratégiai kérdésekben – mondta a kormányfő.
Összefogtunk, hogy támogassuk azokat, akik értünk küzdenek – mondta a miniszterelnök.
Ursula von der Leyen eddig nem hozott megoldást, s leginkább egy sodródó, irányított bábnak tűnik.
Ma, 2020. április 25-én van a 2010-es országgyűlési választás második fordulójának tizedik évfordulója.
Orbán Viktor kiemelte: a 2-es számú Soros-terv azt javasolja, hogy vegyen fel az EU nagy kölcsönöket.
A brüsszeli elit el akarja hallgattatni Orbán Viktort – hangsúlyozta John Fonte amerikai politológus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.