Számtalan további idézetet lehetne most felsorolni, de ezekre majd visszatérünk. Inkább ízlelgessük még egy kicsit, mit jelent az, hogy bő egy évvel a választások előtt a botránykoalíció vezetői egységesen beszélnek arról, hogy „Sok dolgunk lesz 2022-től.” Félreértés ne essék. Nem gondolom, hogy ha bármilyen szélsőséges bandába is beáll néhány érdekcsoport, elítélendő volna, ha egyeztetik a kommunikációjukat. Inkább csak a tárgyalt eset módszertana végtelenül cinikus és erkölcstelen.
A stratégia ugyancsak ismert – de sajnos sokak által még mindig fel nem ismert – eleme az, hogy vádold meg az ellenséged azzal, amit már elkövettél. Ennek legmellbevágóbb példája Dobrev Klára számos megnyilatkozása. Az ő Facebook-oldaláról vett példa, 2021 április 14.: „A válság megmutatta, hogy Orbán Viktor nemcsak nem tud, de nem is akar rendesen kormányozni!” Mondja ő, aki a bukott Medgyessy kabinetfőnöke volt, a bukott Gyurcsány felesége, vagyis a válságok okozóinak aktív társa. S mondja ezt azzal a miniszterelnökkel szemben, aki a sokadik elsöprő többséggel a háta mögött, harmadszor vezeti ki az országot nagy válságból.
Valahogy eltűnt az oldaláról, de jól emlékszünk, hogy D. K. egy interjúban azt találta mondani: „Visszaadjuk nektek, amit elloptak tőletek.” Lehet, hogy ez már az ő stratégáinak is sok volt? Mit is adnak vissza? Az Apró-villát, amit egy zsidó családtól rekviráltak? A kritikus infrastruktúrát – nemzeti közműveket –, amelyeket a Horn–Kuncze-kormány alatt külföldi kezekbe kótyavetyéltek? A nyomorhoz vezető devizahiteleket? Az aknaként hátrahagyott IMF-hiteleket? Ha nem lenne oly vészjósló, nagyokat lehetne mulatni azon, hogy éppen ők kapták elő a közelmúltban a hatalomátmentés vádját. Az ember nem győz csodálkozni, mennyire vastag a bőr a képükön. Hiszen épp azért okozhatnak ma oly sok kárt, mert sikerült átmenteni a hatalmukat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!