Cigány–magyar összefogás Erdélyben
A nemzetközi roma nap alkalmából a Magyar Nemzet két ember emlékeit idézi fel, akik szereplői voltak az 1990. március 20-i marosvásárhelyi eseményeknek.
A nemzetközi roma nap alkalmából a Magyar Nemzet két ember emlékeit idézi fel, akik szereplői voltak az 1990. március 20-i marosvásárhelyi eseményeknek.
Csonka ellenzéki összefogást hirdetett az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum a fővárosban az őszi önkormányzati választásokra.
Ahogy az országban több helyen is, úgy Tapolcán is összeborulást tervez az őszi helyhatósági választásokra a Jobbik és az MSZP.
Nekem ezekről a lelkes egyezkedésekről valamiért a legutóbbi országgyűlési választások előtt a Kossuth tér mellett felállított Agora közösségi sátor képe ugrik be.
Hét thaiföldi ellenzéki párt bejelentette szerdán, hogy koalíciót alakított a katonai rezsim támogatását élvező párt, a Falang Pracsarat ellenében, és a képviselőházi többség birtokában követeli, hogy alakíthasson kormányt, de a junta által kialakított sa
A független országgyűlési képviselő szerint kizárt, hogy a balliberális ellenzék valaha is kormányra kerüljön, és bizonyos benne, hogy 2026-ban már a Mi Hazánk Mozgalom lesz a Fidesz kihívója.
Az összeborulás listáján sokan szerepelnek egykori SZDSZ-esek, megszorítók.
A magyar politika új pólusát alkotná az LMP a 4K!-val, a Millával és a Szolidaritással összefogva. Az együttműködés nem ígérkezik zökkenőmentesnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokkoló körülmények között hagyta magára őket. Mutatjuk, hogyan menekültek meg.
Magyarországot és Orbán Viktort támadják a békepárti álláspont miatt.
Az október 23-i békemeneten való részvételre buzdított a miniszterelnök.
A fiatalok jelentős részének nincs viszonyítási alapja, nem tudják, milyen nehéz volt a baloldali kormányok alatt az élet.
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra.
A külügyminiszter az energiaügyi együttműködésről és az űrprogramról is egyeztet.
Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd, fogalmazott Alice Weidel, a német AfD párt társelnöke a lapunknak adott exkluzív interjújában.
A hazai fotóművészet egyik legfontosabb alkotója 82 évesen halt meg.
"We're doing just fine," the Fidesz parliamentary group leader said on Tuesday's broadcast of the Fighters' Hour.
Már az első öt hét során is sok érdeklődő döntött a vásárlás mellett, így a lezárt adásvételek száma is jelentősen nőtt a nyár végéhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.