A helyben maradást is segíti a falusi csok
Alapvető különbség rajzolódik ki az első hónapok igénylései alapján a falusi csoknál aszerint, hogy valaki meglévő otthonát újítaná fel a segítségével vagy házat, lakást venne valahol.
Alapvető különbség rajzolódik ki az első hónapok igénylései alapján a falusi csoknál aszerint, hogy valaki meglévő otthonát újítaná fel a segítségével vagy házat, lakást venne valahol.
Élesen kirajzolódnak az utóbbi időszak lakásügyi lépései mögött a kormányzat családpolitikai és otthonteremtési célkitűzései.
A kormány a parlamentnek minap benyújtott törvénymódosítással további segítséget nyújt az otthonteremtésben, és védelmet biztosít a NET-programban részt vevő családoknak.
2019. augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva közel félmillió magyar embert jelent.
Gyorsabb banki ügyintézés és a lehető legkisebb adminisztráció a célja a Pénzügyminisztériumnak azzal, hogy a minap részletes tájékoztatókat tett közzé a lakáscélú állami támogatásokról.
Sok családban takarékoskodnak az állami támogatásokhoz szükséges önerőre, illetve a hosszabb távú beruházásokra – legyen szó a babaváró hitelről, vagy például az otthonteremtési kedvezményekről.
Valamelyest megtorpant az elmúlt hónapokban a lakáspiaci kereslet, sokan ugyanis a családvédelmi akcióterv otthonteremtést segítő lépéseinek hatálybalépésére vártak.
A családvédelmi akcióterv három pontja kifejezetten lakhatási célokat segít, ráadásul a falusi csok igénylése szintén megkezdődik csaknem 2500 településen.
A gyermeket vállaló és nem vállaló szülőpárok és párok életszínvonal- és nyugdíjkülönbsége az, amely a leginkább indokolja a reformot. Ez utóbbit látom a legsúlyosabb aránytalanságnak.
Munkahelyeket, megfelelő infrastruktúrát és élhető lakásokat kell kínálnunk az elvándorlással sújtott országrészeken, máskülönben az ország egy része lakatlanná válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
Információs hadviselés zajlik a budapesti békecsúcs kapcsán – írta gyorselemzésében Deák Dániel.
A háttérben zajlanak a tárgyalások, mindenki azt találgatja, mikor találkozik Trump és Putyin.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Az árulás és túlélés viharos története.
Az Olimpiakosz hatalmas pofonba szaladt bele a Barcelona ellen.
A Balaton-felvidéken csaknem félmilliárd évet ugorhatunk vissza az időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.