Palkovics László: Miskolc a jövő városa
Miskolcon ma már munkaerőhiány van, pedig 2010 januárjában 13 200 regisztrált állástalan élt Miskolcon, a munkanélküliség 11,2 százalékos volt.
Miskolcon ma már munkaerőhiány van, pedig 2010 januárjában 13 200 regisztrált állástalan élt Miskolcon, a munkanélküliség 11,2 százalékos volt.
A szakképzés mellett döntő fiataloknak „versenyképes végzettséget, a gazdaság által elvárt tudást kell biztosítanunk” – fogalmazott az Innovációs és Technológiai minisztér
Palkovics László hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárd forinttal több jut innovációra és kutatásfejlesztésre.
Újabb hárommilliárd forintra pályázhatnak az építőipari kis- és középvállalkozások (kkv-k) az év második felében – jelentette be kedden Palkovics László innovációs miniszter.
Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet.
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere.
A magyar lovas kultúra pedig évezredes alapérték, amelynek megőrzéséért és erősítéséért minden eszközzel tennünk kell – mondta Palkovics László.
Az Innovációs és Tudásközpont kialakítása azt bizonyítja, hogy a BGE „komolyan számol Zalaegerszeggel”, és komolyan gondolta azt, hogy „Budapesten kívüli is” lehet jól működni – emelte ki Palkovics László.
A járműipar szereplőinek egy sor új kihívásnak kell megfelelniük, a megoldások pedig csak összetettek lehetnek – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
A találkozón a rendkívül sikeres izraeli vállalkozói struktúráról beszélgettek, amely a világ első számú startup-országává tette a közel-keleti államot – mondta az innovációs és technológiai miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagját.
A MATE Kaposvári Campusán személyesen számoltak be a résztvevők miért is tartják fontosnak a város és az egyetem közötti példás együttműködést.
Politikailag inkorrekt műsorunkban két megmondóemberünk, Bayer Zsolt publicista és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu munkatársa az elmúlt egy hét eseményeit vette górcső alá.
Jichák Herzog meglátogatta a gyászoló arab várost.
A legfontosabb aktuális közleti témákat elemezte Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Dezse-Zelenka Dóra, a PestiSrácok.hu munkatársa a Rapid délutáni adásában.
Baerbock után Kallas is „nagy formátumú” kijelentést tett.
A férfitőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon.
A legfontosabb aktuális közleti témákat elemezte Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Dezse-Zelenka Dóra, a PestiSrácok.hu munkatársa a Rapid délutáni adásában.
Baerbock után Kallas is „nagy formátumú” kijelentést tett.
A férfitőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.