Tudományos verseny középiskolásoknak
Huszonkilencedik alkalommal hirdették meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt – jelentette be hétfőn a Magyar Innovációs Szövetség.
Huszonkilencedik alkalommal hirdették meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt – jelentette be hétfőn a Magyar Innovációs Szövetség.
A kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya Magyarországon 22 százalék, ez a holland és dán adat után a harmadik legmagasabb arány Európában.
A program lényeges változása, hogy míg korábban főként a hazai kiválasztási rendszeren kellett átesniük a pályázóknak, idén ezt nemzetközi szintre helyezték át.
Az Emmi közleménye szerint a pályázat beadási határideje december 15-e, az eredményhirdetés pedig 2020. január 15-én lesz.
A baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere elmondta: az EU és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség minden évben meghirdeti a pályázatot, amelyre harmadik alkalommal kandidálnak.
A cél az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek felmérése.
Az önkormányzatok kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, sportlétesítmény-fejlesztésre és belterületi utak, hidak és járdák felújítására pályázhattak.
A programban építésre 3 millió 730 ezer forint, felújításra pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jár egy főre. Feltétel, hogy minimum nyolcvan férőhelyes munkásszállások épüljenek.
Bodó Sándor elmondta, 2017 óta közel 10 milliárd forintot költöttek a munkásszállók építését támogató programra, 24 szálló készül el a napokban.
A hagyományőrző táborok forrását – a tavalyihoz képest – 50 millió forinttal megemelték, így jövőre még több gyermek ismerkedhet a roma kultúrával, hagyományokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte a Szabadságpárt győzelmét.
Minden pár gyanús vödörrel kezdődött.
Szerintük inkább ösztönözni kellene a lakosságot a takarékosságra, az olcsó energiaárak pedig nem segítik ezt.
Újabb áradástól tartanak Romániában a két hete bekövetkezett árvíz által sújtott térségben, ezért vasárnap elrendelték 23 moldvai településen több mint ezer ember evakuálását megelőző jelleggel.
A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a rangadót.
A Duna Művészegyüttes új bemutatóra készül.
A Patrióták számára hatalmas áttörés az Osztrák Szabadságpárt győzelme, mert az egyik legfontosabb nyugati tagállamban a legerősebb párt tagjai a Patrióták frakciójában ülnek – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja.
A pénzmosodára lecsaptak a rendőrök.
A Tisza Párt elnöke ugyanakkor ragaszkodik a mentelmi jogához és kérdés, hogy kiadja-e őt az Európai Parlament.
Nagy sikert arattak a REpontok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.