Heves vitákkal zárulhat a parlament négynapos ülésének utolsó napja
A gazdasági kérdéseké lesz a főszerep, adókról vitáznak a parlamenti képviselők.
A gazdasági kérdéseké lesz a főszerep, adókról vitáznak a parlamenti képviselők.

Nem ez az első alkalom, hogy kínos szituációba keveredett Sebők Éva, a baloldali párt országgyűlési képviselője.

A parlament mai ülésén a főpolgármester ténykedése mellett szóba került az is, hogy ha a baloldal lenne hatalmon, akkor szabadjára engednék a rezsiárakat.

Az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások között kiemelt téma volt az Európai Unió helyzete, a migráció, valamint az orosz–ukrán háború.

A baloldal soha egyetlen kormányzati eredményt, jobboldali értéket nem hajlandó részben sem díjazni.

A jogszabályt már júliusban megszavazta a parlament, azonban egyes részeit az Alkotmánybíróság kifogásolta.

A jól sikerült kampánynak köszönhetően hatalmas előnnyel nyerhették meg a választásokat.

Csaknem hétszázan, köztük török, palesztin és észak-ciprusi állampolgárok kérték Törökországtól, hogy menekítse ki őket a Gázai övezetből.

Nyílt napot tart az Országház a nemzeti ünnepen.

A gyanú szerint 56,7 millió dollár értékű gázt sikkasztott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

A beszámolók szerint előkerült a paprikaspray is.

2026-ban is számos világsztár zenekar és előadó lép fel Budapesten.

Brussels is doing everything it can to install a Brussels-aligned government in Hungary.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság készített jelentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.