A parlament összetételéről szavaznak vasárnap a lengyelek
A voksokat este kilenc óráig adhatják le a szavazók, utána közlik az első exit poll eredményeket.
A voksokat este kilenc óráig adhatják le a szavazók, utána közlik az első exit poll eredményeket.

Százharminc napos kormányzás után péntek délután a Denkov–Gabriel-kabinet szembenéz az első parlamenti bizalmatlansági szavazással.

Felülírhatja-e a népképviselők által hozott törvényeket néhány taláros ember?

Robbantások és lövöldözés a török parlament őszi ülésszakának első napján.

A Momentum elnöke korábban a nyilasok által használt jelszóval köszönt a követőinek Facebookon.

A Fidesz frackióvezetője erős szavakkal jellemezte a Momentum elökének hétfői parlamenti felszólalását.

Ferencz Orsolya, a Fidesz politikusa a parlamentben elmondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester városüzemeltetőként megbukott.

A miniszterelnök szerint Gelencsér felszólalása reménytelen küzdelem az értelemmel.

Nem akarunk visszamenni a Gyurcsány-korszakba! – Orbán Viktor teljes parlamenti beszéde.

Törvényjavaslatokról vitázik és szavaz keddi ülésén a T. Ház.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

A tanácsban helyet kapott Tony Blair volt brit miniszterelnök is.

A beszámolók szerint előkerült a paprikaspray is.

2026-ban is számos világsztár zenekar és előadó lép fel Budapesten.

Brussels is doing everything it can to install a Brussels-aligned government in Hungary.

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság készített jelentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.