Két helyi választást elvesztett a brit Konzervatív Párt, lemondott a párt elnöke
A pártelnöki tisztség a brit parlamenti rendszerben inkább adminisztratív, semmint közvetlen politikai megbízatás.
A pártelnöki tisztség a brit parlamenti rendszerben inkább adminisztratív, semmint közvetlen politikai megbízatás.

Boldogan jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről azért, hogy az RN frakciót irányítsa.

Lengyelország volt miniszterelnöke egyetlen jelöltként pályázott a posztra, miután riválisa visszalépett.

Kamera is rögzítette, hogy a momentumos Szarvas Koppány Bendegúz megdobálta a rendőröket a Parlament előtt.
A tervek szerint szeptember 14-én választ elnököt a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt az egészségi okok miatt lemondó Abe Sindzó kormányfő helyére – számolt be a helyi média hétfőn.
Súlyos pártelnöki dilemma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.