Az államháztartás legfrissebb adatait közölte a Pénzügyminisztérium
A Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költözése Magyarország és a régió pénzügyi szerepét erősíti – hangsúlyozta a pénzügyminiszer a Pénzügyminisztérium üzleti fórumán.
Csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 10 500 állástalan munkához jutását segítette a program, amelyben a munkaügyi hivatalok foglalkoztatási osztályainak hatékonyságát is fejlesztették.
A munkaadók és a foglalkoztatási szolgálatok szorosabb együttműködésére épülő kezdeményezéssel 33 ezer álláskereső jutott munkához és mintegy 90 százalékuk ma is dolgozik.
Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Pénzügyminisztérium ebben az évben is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, hogy betekintést engedjen Alpár Ignác egykori pénzpalotájának rejtelmeibe, miközben megelevenedik a magyar
A program az önkormányzatok és a vállalkozások körében is nagyon népszerű – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Pénzügyminisztérium fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux jászberényi üzemében dolgozók sorsát, az elbocsátással érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését – közölte a szaktárca.
Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető – szögezte le a Pénzügyminisztérium közleménye.
A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkárának közlése szerint a regisztrált érdeklődők száma már az ezret is meghaladja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamis narratívát terjeszt a baloldali médián keresztül az MTA.
Haydn legsikeresebb operája először és egyetlen alkalommal látható.
Hatalmas lángokkal küzdöttek meg a tűzoltók.
Sokat emelkedett a felvehető lakáshitel összege.
A BL-selejtezőre készülő zöld-fehérek tovább erősíthetik keretüket.
First and foremost, Israel is working to ensure the safety of its own country, but in doing so, it is also helping the European nations — Maya Kadosh, Ambassador of the State of Israel to Hungary, told Magyar Nemzet in an interview.
Komárom-Esztergom vármegyében 14 ezer ember maradt víz nélkül.
A BL-selejtezőre készülő zöld-fehérek tovább erősíthetik keretüket.
First and foremost, Israel is working to ensure the safety of its own country, but in doing so, it is also helping the European nations — Maya Kadosh, Ambassador of the State of Israel to Hungary, told Magyar Nemzet in an interview.
Komárom-Esztergom vármegyében 14 ezer ember maradt víz nélkül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.