Hangsúlyozta: a magyar kormány ehhez a folyamathoz minden segítséget megadott, hisz a székhely áthelyezésről az elvi döntés tavaly szeptemberben megszületett, és 12 hónappal később már budapesti székhelyen tarthatta az NBB kormányzó tanácsa az ülését.
Jelezte: a budapesti központ megnyitására a nagy nemzetközi hitelminősítő intézetek külön reagáltak, az S&P már felminősítette, a Moody's pedig kiemelte, hogy ennek a lépésnek pozitív hatása lesz a bank minősítésére, a Fitch néhány nappal ezelőtt, szeptember 11-én minősítette feljebb az NBB-t.
A miniszter kiemelte: a fejlesztési bank Budapestre költözése, az európai központ megvalósítása önmagában is csökkenteni fogja a pénzintézet forrásbevonásának költségeit.
Varga Mihály emlékeztetett: Magyarország nemrég 10 millió euróval növelte tőkerészesedését az NBB-ben, ezáltal is hozzájárulva a bank további eredményes működéséhez. Az a fejlődési út, amelyet a tagállamok és a bank vezetése közösen kijelölt, kedvező a résztvevő államok vállalatai számára, mert elősegíti a nemzetközi piacokra való kilépésüket, a nemzetközi fejlesztésekhez való csatlakozást – fűzte hozzá.
Varga Mihály a magyar gazdaság eredményeiről szólva jelezte: az Európai Unión belül Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése valóban kiemelkedő ütemű, ezen belül a magyar gazdaság is egyre jobban teljesít, idén az első negyedévet követően 2019 második negyedévében is dinamikus, 5,2 százalék volt a magyar gazdaság bővülésének mértéke. Ezzel Magyarország gazdasági növekedése az uniós tagállamok 1,4 százalékos átlagát közel négyszeresen meghaladja. Magyarország egyre népszerűbb befektetési célpont, a legutóbbi adatok szerint a beruházási ráta idén meghaladhatja a 27 százalékot – tette hozzá a pénzügyminiszter.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!