Pintér Sándor hivatalában fogadta a koreai nagykövetet
Magyarország belügyminisztere hivatalában fogadta a Koreai Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövetét, Kju Szik Chöt csütörtökön – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
Magyarország belügyminisztere hivatalában fogadta a Koreai Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövetét, Kju Szik Chöt csütörtökön – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
A magyar anya hét éve rabolta el kislányát és menekült vele Magyarországra, az olasz apa pedig saját bevallása szerint már százmillió forintot költött arra, hogy a gyereket megtalálja.
A két ország ugyanúgy vélekedik a határvédelemről, arról, miként kell megakadályozni, hogy embertömegek, terroristák és más nemkívánatos személyek az EU területére jussanak.
A karcagi rendőrkapitányság új épületét a Belügyminisztérium, az ORFK, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés és a karcagi önkormányzat együttműködésében hozták létre.
A polgárőrök tevékenységének is köszönhető, hogy a 2010-es 430 ezerről 2018-ra 187 ezerre csökkent az országban elkövetett bűncselekmények száma.
A belügyminiszter közölte, a terület továbbra is a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt marad, a szakmai munkáért pedig miniszterelnöki biztosként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke felel.
A kiskunhalasi börtön átadása csak a fejlesztések kezdete. A további öt új intézet építésének előkészületei után már a települések önkormányzataival folynak az egyeztetések.
Egyre többen elfogadják azt a magyar álláspontot, hogy a külső határok védelme határozza meg Európa biztonságát – jelentette ki a belügyminiszter Bukarestben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mostani lesz a harmadik békemenet az orosz-ukrán háború kitörése óta, ami még fontosabbá teszi a kiállást a kormány békepárti politikája mellett.
Veletek vagyok! – üzente a volt igazságügyi miniszter félreérthetetlen módon.
Van, aki börtönnel fenyegeti a Budapestre érkező fiatal megemlékezőket.
Megüzenjük az egész világnak, hogy nemet mondunk a háborúra!
Az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón a budapesti békecsúcsról is beszélt.
Magyar Péterék ezután meghívták a rendezvényükre Donald Tusk emberét.
A támadásban ketten megsérültek.
A magyar játékos végig a pályán volt a Bajnokok Ligájában, de így is kritizálták őt
Salzburgban a korábbi magyar válogatott kedvenc figyelmeztetett a ferencvárosi csatár fejjátékára.
A miniszterelnök meghirdette a Béke napja kihívást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.