A Liverpoolnál is remekül beválik a ferencvárosi „recept”
Fontos időszak következik, hiszen a kíméletet nem ismerő City tavasszal mindig úgy jön fel, mint a talajvíz.
Fontos időszak következik, hiszen a kíméletet nem ismerő City tavasszal mindig úgy jön fel, mint a talajvíz.
A magyar válogatott középpályás értéke nem véletlenül nőtt meg fél év alatt a másfélszeresére.
Jürgen Klopp csapata hatalmas fölényben játszott, a gól azonban sokáig nem akart összejönni.
A Premier League, a Bundesliga és a Ligue 1 már aktív lehet az átigazolási piacon.
Az Arsenal egymás után másodszor kapott ki, Mikel Arteta szerint most tükörbe kell nézniük.
Mohamed Szalah hiányában talán támadóbb szerepkörben láthatjuk majd Szoboszlai Dominikot.
A címvédő Manchester City és az Aston Villa is győzött a Premier League 20. fordulójában.
A féltávnál első liverpooliakat két játékos, míg az Arsenalt és a Manchester Cityt három-három képviseli.
A Liverpool január 1-jén lép pályára, még nem tudni, hogy a magyar középpályás visszakerül-e a kezdőbe.
Az Arsenal meglepetésre kikapott otthon, így a bajnokság felénél Jürgen Klopp csapata áll az élen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.