Ma van a Színházak éjszakája
Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó eseményekkel várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget, de számos vidéki színház is szervez programokat.
Kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó eseményekkel várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget, de számos vidéki színház is szervez programokat.

Az egyetemen az érdeklődők előadást hallgathatnak a diplomáciáról és a hírszerzésről, a nyelvtanulásról, valamint arról is, hogyan alakul ki a szervezetek, társadalmak kultúrája.
Hatvanöt program, népzenei és könnyűzenei koncertek, több száz fellépő, valamint a szekszárdi és a tolnai borvidék pincészetei várják a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet szeptember harmadik hétvégéjén rendeznek.
Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.