
- Magyar Nemzet
- programok
programok

Kis Miklós: A tanyafejlesztési program idei keretösszege duplája a tavalyinak
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a a tanyagazdaságok és a tanyákon élők forrásigénye nagyobb – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Bagdy Gábor: Budapest egyik fontos célja, hogy egyre élhetőbb város legyen
Ha Bécs a világ legélhetőbb városa, akkor a közös jövőképünknek annak kell lennie, hogy együttesen a világ legélhetőbb régióját alkossuk – jelentette ki a főpolgármester-helyettes.
Meg ne tudják otthon!
Nemzetközi szexuális felvilágosító programokat indít az Egészségügyi Világszervezet az ENSZ gyermekgyámolító testületeivel karöltve.
Rév-Hang Fesztivál – Koncertsorozat Révfülöpön
Paletta: Szent László napok Kőbányán
A Hír TV Paletta című műsorának pénteki adásában a kőbányai Szent László napok mellett, szó esett a Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa elnevezésű iskolai vetélkedősorozatról és Singh Viki legújabb munkájáról is.
Informátor: Kálmán Olga programja nem sok konkrétumot tartalmazott
A sikerélmény fontos, a politikában meg végképp. Az ellenzéki pártok kitaláltak maguknak egy versenyt, ahol bármilyen eredmény születik, győztesnek számítanak. Ez lett a főpolgármesteri előválasztás. A sztori már az év elején elkezdődött, hiszen az első f
Kálmán Olga bevezetné a budapesti vizitdíjat
Mihályi Péter közgazdász, a Soros-féle CEU vendégprofesszora kifejtette, hogy Kálmán Olga, ha a programját meg akarja valósítani, akkor „plusz forrásokra is szüksége volna”.
Színes programok lesznek a Cervinus Művészeti Fesztiválon
Táncjáték, musical és felolvasószínház is megtalálható a Cervinus Művészeti Fesztivál idei programjában. A szarvasi Vízi Színház nyári fesztiválja július 11-től két héten át várja a közönséget.
Megkezdődött a Múzeumok éjszakája programsorozat
Az először 2003-ban megrendezett Múzeumok éjszakája mára Magyarország legtöbb embert megmozgató kulturális eseményévé vált.

Fontos híreink
Nagy veszélyben van az év lepkéje

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó

Magyar Péter bírók mögé bújik, menekül a politikai viták elől + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Országos ónoseső-riasztás lépett életbe Magyarországon + videó
Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Elütött a villamos egy embert a Móriczon
Több járatot is le kellett állítani.

Jogtalanul törölték a Pesti Srácok YouTube-csatornáit
Uniós testület hozta meg a döntést.

Mandiner Mesterterv – A Tisza Párt ajánlata a háború + videó
Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?
Külföldi híreink

Migrációs szigorítások jönnek Olaszországban
A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Grönlandért folyó játszma: az ásványkincsektől a NATO jövőjéig
Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

Megkezdődött a Münchenben gázoló migráns pere, most felelni fog a tettéért
Iszlamista indíttatásból gyilkolt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Kínos közjáték: telefonokkal próbálták megmenteni a vb-döntős meccsét
Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – 1492 – A Paradicsom meghódítása + videó
Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Jó okkal nem hisznek az emberek a Tisza győzelmében
Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
