Pszichológus: Hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz
A pszichológus elmondta, nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.
A pszichológus elmondta, nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.

A keresztény-konzervatív gondolkodó káprázatosnak nevezte Budapestet, nagyon figyelemreméltónak a magyar kultúrát és képzettnek a magyar népességet.
A gyermeket kommandósokkal vitették vissza Franciaországba – idézte fel a Magyar Nemzetnek Komóczi Mihály pszichológus szakértő az egyik legdurvább esetet.

A fogyasztói társadalmaknak a jogokat a végletekig előtérbe állító gondolkodásmódjáról beszélt lapunknak Anthony M. Daniels konzervatív brit író.

Egyre több gyerek küzd magatartászavarral Magyarországon – mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus péntek reggel az M1 aktuális csatornán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tizedszerre rendezték meg a jótékonysági Mikulásfutást.

A család az első, a család érték és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint büszkék lehetünk a magyar csapatra.

Egyedülálló energetikai beruházást hajtott végre az IKR Agrár Kft.

Az innováció területén sikeres országokat a kreativitás, a kutatás-fejlesztési eredmények tudatos védelme és hasznosítása emeli ki a mezőnyből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.