Kormorán tizedeli a hazai halállományt
A megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat a kormoránok inváziója. A csapatban halászó madarak pár óra alatt visszafordíthatatlan károkat képesek okozni.
A megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat a kormoránok inváziója. A csapatban halászó madarak pár óra alatt visszafordíthatatlan károkat képesek okozni.

Az ausztrál tűzoltóknak péntek éjszaka még kemény küzdelmet kellett vívniuk a lángokkal a szabálytalan időközökben felerősödő széllökések közepette.
Az erdők pusztítását nem lehet csupán helyi problémaként kezelni, mert az az egész bolygó jövőjét sodorja veszélybe – figyelmeztetett Ferenc pápa Madagaszkáron szombaton.
Százakat, ha nem ezreket tartanak továbbra is eltűntként nyilván a Bahamák északi szigetein, ahol a héten végigsöpört a legerősebb kategóriába sorolt, vagyis 5-ös erősségű Dorian hurrikán – jelentette pénteken a Reuters hírügynökség helyi forrásokra hivat
A meggyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén helyi tisztségviselők és szemtanúk keddi közlései szerint hatalmas pusztítást végzett. Az ENSZ szerint az ott élőknek átfogó humanitárius válsággal kell szembenézniük.
Erdőtüzek pusztítanak Portugália középső részén, a helyi média vasárnapi híradásai szerint több mint ezer tűzoltó vesz részt a lángok oltásában, de nehezíti dolgukat az erős szél.
Legkevesebb 65 ember meghalt, harminc másik eltűnt a monszun idei pusztításában Nepálban – közölték helyi tisztviselők hétfőn.
Hétfőn reggel óriási vihar pusztított az amerikai fővárosban és környékén, a Fehér Ház sajtószobája és az elnöki hivatal egyik szárnyának földszinti irodái helyi idő szerint kora délután még víz alatt álltak.
A viharnak eddig több mint 200 halálos áldozata van Mozambikban, Malawiban és Zimbabwében együttvéve – közölte a Vöröskereszt képviselője.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.