Rendőrök mentettek meg három, élve elásott kismacskát
Élve elásott három kismacskát egy nő a fővárosban, de a rendőrök megmentették az állatokat – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Élve elásott három kismacskát egy nő a fővárosban, de a rendőrök megmentették az állatokat – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Román járműszerelvények sofőrjeit állították elő a rendőrök az M3-as autópályán, akiket elsőfokú határozatban három hónapra eltiltottak a vezetéstől és pénzbírságot szabtak ki rájuk.
A migránsok Ceutába jutását megakadályozni próbáló rendőrök közül többen megsérültek, a határsértők között is vannak sérültek, de számukat egyelőre nem közölték.
A bűncselekményt végrehajtó bűnös kezek nem fogják elkerülni a felelősségre vonást – fogalmazott a Hamász belügyminisztere.
Nem egészen két hét alatt két emberölési ügyet is bravúros gyorsasággal oldottak meg a fővárosi gyilkossági nyomozók. A kőbányai gyilkosság gyanúsítottját a napokban hozzák haza Németországból.

Súlyos összecsapások törtek ki a rendőrök és a muszlimok között vasárnap a Templom-hegyen, Jeruzsálemben két fontos ünnep, egy muzulmán és egy zsidó egybeesésekor — jelentette a helyi média.

A brit fővárosban az elmúlt években megnőtt a késes támadások száma. Az elmúlt évben több mint ezer, 10 és 19 év közötti gyerek és fiatal került kórházba késsel okozott sebesülésekkel.
A különleges egység nyomozói elfogták a fővárosban azt a nőt, aki biztosítási ügyintézőnek vagy futárnak adta ki magát, hogy megtévessze az időseket, és pénzt csaljon ki tőlük.

Ismét összecsaptak a tüntetők és a rendőrök kedd este Hongkongban. Az újabb összecsapásokra azt követően került sor, hogy ismertté vált: : a vasárnapi tiltakozó megmozdulásokon őrizetbe vett több tüntető ellen ellen vádat emelnek lázadás címén.
A Szerbia felől beözönlő illegális bevándorlók feltartóztatására kiépített ideiglenes biztonsági határzár az Európai Unió védelmét szolgálja.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Von der Leyen cinikusan fogalmazott, amikor azt mondta, ez a béke ára, mert ez a háború ára valójában - mondta az egészségügyi államtitkár.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

A britek megelőző lépést tettek.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.