Skóciában meghalt ikrek: nem lehettek öngyilkosok a Huszti lányok az édesapjuk szerint
Biztos abban is, hogy kiderül, miért haltak meg a gyermekei.
Biztos abban is, hogy kiderül, miért haltak meg a gyermekei.

Az állat gazdája akár öt évre is börtönbe kerülhet.

A nő adományokat is gyűjtött kislánya gyógyítására, akit ő maga mérgezett meg.

Az italozás vége rablás és könnyű sérülések lettek.

A BRFK azonosította, és körözést adott ki a hat ember sérülésével járó közlekedési balesetet okozó moldáv sofőr ellen.

Feltételezhetően gyújtogatás történt, a francia távközlési üzemeltető igazgatója szerint bűncselekményről van szó.

Taleb Al-Abdulmohsen muzulmán hátterű migránsként érkezett Németországba.

A rendőrség tájékoztatása szerint idén már 55 illegális bevándorlót küldtek vissza származási országába, mert sorozatosan követtek el bűncselekményeket több spanyol régióban.

Csütörtök óta nincs hír felőle.

Lakatos Márk-botrány: újabb gyomorforgató részleteket tárt fel egy fontos tanú.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.