Brutális videót osztott meg a rendőrség az Árpád hídi baleset után
A felvételen látható elrettentő jelenetek halálos közúti balesetek helyszínein készültek.
A felvételen látható elrettentő jelenetek halálos közúti balesetek helyszínein készültek.

Az országos rendőrfőkapitány szerint a lőfegyverek helyett az elektromos sokkoló használatára kell a hangsúlyt helyezni.

Futóverseny lesz.

A főpolgármester azt sem tudja, mit beszél, handabandázik a traffipaxokról.

Az elkövető túszul ejtett két biztonsági őrt, majd egy vécében hozta működésbe a robbanószerkezetet.

Kórházba szállították.

A zsákmány könnyen jött, könnyen ment.

A beléptetettek közül a rendőrség több mint nyolcvan embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Egyelőre nem világos, hogy baleset történt-e.

Csak kutyát sétáltatni indult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.

Döbbenetes meglepetéseket hozott a labdarúgó FA Kupa hétvégi fordulója. Kiesett a címvédő, de ami a Manchester Uniteddel történt, arra sincsenek szavak.

A holland edző szerint a magyar gólszerző hibája kiemelkedik a múltbeli esetek közül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.