Koponyákat találtak a lelőtt svájci farkas ügyében nyomozó hatóságok

Egy borsodi telephelyre csapott le a rendőrség.

2024. 01. 28. 14:38
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most azonban az NNI szívós nyomozásának köszönhetően úgy tűnik, hogy minimum hárman horogra akadtak, akiket a héten be is gyűjtöttek. Több helyről megerősített információk szerint ugyanis

Putnok után egy másik település határában is megjelentek a rendőrök egy telephelyen, ahol nem is akármilyen „fogás” lett az akció vége, ugyanis öt farkas koponyáját találták meg.

Úgy tudni, nem a telephely tulajdonosa, hanem egyik vezetője lehet felelős az ügyben.

A farkasok megtelepedésének elég vegyes a megítélése a lakosságnál. Van, aki örül neki és olyan természetes folyamatként tekint a visszatérésükre, ami fontos a biodiverzitás, a természet körforgása szempontjából. Sokan azonban félnek tőlük, illetve rendszeresen előfordul az is, hogy a farkasok haszonállatokat ejtenek. Így többek szerint tizedelni, irtani kell őket, sőt van, aki azt állítja, hogy hivatalos helyen is erre biztatják a vadászokat.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.