Rejtélyes fogás: a rendőrök nem számítottak arra, ami a csomagtartóból előkerült
Nem gondolták, hogy bűncselekményt követnek el.
Nem gondolták, hogy bűncselekményt követnek el.

Egyes területeken a bűnügyi jelentések megírása is nehézkessé vált.

Szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta párját, hogy az belehalt sérüléseibe.

A szúrás következtében a törzsőrmester komoly sérülést szenvedett.

Memphisben és New Yorkban is tüntettek a rendőri erőszak ellen a halállal végződő rendőri intézkedés nyomán.

A rendőrség nyomoz az ügyben.

Vádat emelhetnek a középiskolás ellen, a barcsi rendőrök személyes adattal visszaélés miatt folytattak eljárást az ügyben.

Figyelmetlen vezetés miatt keveredett vitába a rendőrökkel a 29 éves áldozat.

A csoport egyik tagja szerelmet színlelve bírta rá a lányokat a prostitúciós tevékenységre.

Háttérbeszélgetésen általánosságban ismertették a rendőri vezetők a rendőri intézkedés szabályait, körülményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Estére kisebb eső is előfordulhat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

A baloldali médium azért az álhírterjesztésből is kivette a részét.

A háború sújtotta országban a „busifikáció” mindennapossá vált.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.

Damir Krznar, Vladimir Radenković és Arne Slot. Ez a három edző egymással soha nem találkozott, a Rapid Sportban most mégis összejöttek.

Világpremieren jártunk a Millenárison.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.