Románosítják az úzvölgyi katonai temető parcelláit
Az RMDSZ vezetője levélben tiltakozott Viorica Dancila román miniszterelnöknél, akitől a katonatemető átalakításának leállítását kérte.
Az RMDSZ vezetője levélben tiltakozott Viorica Dancila román miniszterelnöknél, akitől a katonatemető átalakításának leállítását kérte.
Ezentúl nem a gazdák, hanem a vadásztársaságok feladata lesz a vadkárok megelőzése Romániában. Feltéve, ha a képviselőház is megszavazza a törvénytervezetet.
Levélben kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Viorica Dancilát, Románia miniszterelnökét, hogy az ügy tisztázásáig közigazgatási úton állítsa le az úzvölgyi katonatemető átalakítását.
Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség teljes szolidaritásáról biztosította Ukrajna kisebbségeit, köztük a kárpátaljai magyarokat és az Ukrajna területén élő románokat.
Az aradi Szabadság-szobor minden kor soha nem szűnő óhaját, a szabadság iránti vágyat fejezi ki, ezért mindig többet jelent, mint egy műalkotás, mint egy esztétikai értelemben is tökéletesen megkomponált mű – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, a Románia
Az RMDSZ nem szavaz bizalmat egy újabb PSD-ALDE kormánynak a bukaresti parlamentben, ha csak azért szervezik át a kormányt, hogy a minisztercseréknél megkerüljék Klaus Iohannis államfőt – szögezte le a francia közszolgálati rádió (RFI) román adásában pént
A román diplomata útlevéllel közlekedő Kelemen Hunort arról tájékoztatták, hogy 2020-ig nem léphet be Ukrajna területére, ennek okát azonban nem ismertették.
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Mezei János megegyezést írt alá szerdán Vincze Loránttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltjével a jelölt támogatásáról, illetve az MPP céljainak a megjelenítésérő
Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukrajnából történt kitiltását, és jelezze Kijevnek, hagyjon fel a magyarellenes akciókkal.
Magyar szavazatokra is számítanak román politikusok az európai parlamenti (EP-) választásokon, a romániai magyar választók 10-15 százaléka hajlamos román pártra szavazni informális adatok szerint – mondta Rostás-Péter István Románia-szakértő az M1 aktuáli
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.
EU delegation members received Faraday pouches.
Hét évet kellett várni a folytatásra, de ennyi idő sem volt elég, hogy igazán kreatív ötletekkel álljanak elő a Daredevil visszatérése kapcsán az alkotók.
A torna háromszoros nyertese, majd az olimpiai bajnok legyőzésével jutott a vasárnapi döntőbe a csapat.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.