Olaszországban mozgolódni kezdtek a bűnszervezetek
A koronavírus óriási gazdasági kárt okoz, világszerte munkahelyek milliói szűnnek meg.
A koronavírus óriási gazdasági kárt okoz, világszerte munkahelyek milliói szűnnek meg.

Több ezer ember elhelyezése még Nápolynál gazdagabb költségvetésű városokban is komoly gondokat okozna, de a dél-olaszországi település képviselői állítják, hogy megoldják ezt a problémát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

„Nem tudom, hogyan van még életben, de ő a legenergikusabb ember, akit ismerek.”

Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

A szövetségi kaptiány a pályán és a csapatkapitányi poszton is megfelelő helyettesről gondokodott.

Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.