Baloldali kormány alakul Rómában
Megállapodott Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt az új olasz kormánykoalícióról, melyet továbbra is Giuseppe Conte független miniszterelnök vezet majd.
Megállapodott Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt az új olasz kormánykoalícióról, melyet továbbra is Giuseppe Conte független miniszterelnök vezet majd.
Silvio Berlusconi is világossá tette, hogy pártja az előrehozott választásokat tartja az egyetlen megoldásnak. – Vagy a jobbközép alakít kormánytöbbséget, vagy új választásokat kell tartani – mondta.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtotta lemondását az államfőnek.
Az olaszok szolgálatában állunk, és nem tartunk az új választásoktól – hangoztatta Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedden délután háromkor mond beszédet az olasz parlament felsőházában, ezután bizalmatlansági szavazás nélkül is benyújthatja lemondását.
Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter szombat délután Giuseppe Conte kormányfőnek küldött és nyilvánosságra hozott levelében azt írta: „akarata ellenére”, de a miniszterelnök kérésére engedélyt ad arra, hogy a 18 évesnél fiatalabbak elhagyhassák
Az Öt Csillag Mozgalom olasz kormánypárt nem kíván szövetségre lépni az ellenzéki Demokrata Párttal az esetleges előre hozott választások elodázása érdekében – közölte Luigi Di Maio, a párt vezetője.
A 69 éves sztár kéretlen politizálását Matteo Salvini sem hagyta szó nélkül: mint írta, biztos benne, hogy a nagylelkű milliomos képes elszállásolni villáiban az összes migránst.
Szomráky Béla szakértő szerint a kormánykoalíciónak létre sem szabadott volna jönnie, hiszen a két pártnak szinte minden témában eltérő a véleménye.
A politikacsináló ellenzéki sajtó azonnal nyüszíteni kezd, ha leírjuk, ettől még tény: Orbán Viktor ma Európa, a világ egyik meghatározó politikusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette a szervezetet.
A csalók az ügyfelek bankkártya- és személyes adatait igyekeznek megszerezni.
Semmitmondó, ócska lózungok 2035-ig – egyszerűen így értékelte Magyar Péter tíz pontból álló programját Bayer Zsolt, amelyet Szent István-programnak nevezett el a Tisza-vezér.
A békéért és az igazságosságért.
A SuperVan 4.2 jobb köridőt ért el, mint a 815 lóerős Mustang GTD.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
A molesztálás híre felzaklatta a kisvárost.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A SuperVan 4.2 jobb köridőt ért el, mint a 815 lóerős Mustang GTD.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
A molesztálás híre felzaklatta a kisvárost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.