Hetet bele, mint Liverpoolban
Szerda este Szoboszlai Dominik 71 percen át taposhatta az Anfield szent gyepét az idény egyik legizgalmasabb, legváltozatosabb, eszeveszett iramot hozó mérkőzésén.
Szerda este Szoboszlai Dominik 71 percen át taposhatta az Anfield szent gyepét az idény egyik legizgalmasabb, legváltozatosabb, eszeveszett iramot hozó mérkőzésén.
Rögtön az első fordulóban kikapott a címvédő Liverpool, otthon bukott el a Chelsea, ugyanakkor mindkét „Red Bull-os” csapat, a Salzburg és a Leipzig is győzött.
A címvédő Liverpool a Napoli, a Salzburg és a Genk csapatával került össze. Gulácsi Péter és Willi Orbán együttese, az RB Leipzig örülhet a Zenitnek, de a Benfica és a Lyon ellen is lesz esélye.
Egy vadvizi evezős hajó borult fel az Inn mellékfolyóján, a Salzachon, eddig két ember holttestét sikerült kiemelni a vízből, a hajó többi utasát még keresik.
Beindult a nyári csúcsforgalom Európában, a déli tengerpartokhoz vezető utakon dugókra lehet számítani – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap.
Három kontinensen foglalkoztatnak klubok magyar labdarúgókat, akik közül többen is tagjai Marco Rossi szövetségi kapitány keretének. Köztük van a legígéretesebb tehetség Szoboszlai Dominik is.
Szoboszlai Dominik igazi belevaló, vagány, tizennyolc éves srác, aki hajszálpontosan el tudja helyezni önmagát a világfutball bonyolult koordináta-rendszerében.
A Salzburg mestere, Marco Rose előszeretettel alkalmazza a rotációt, mert olyan bő az osztrák bajnokcsapat kerete, hogy gond nélkül lehet variálni. Így Szoboszlai Dominik most nem játszott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ezúttal nem a felesége miatt.
Ezek a tanácsok segíthetnek.
A Liverpool egyik legjobb teljesítményét nyújtó játékosa nem volt elégedetlen.
Százharmincezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk ékköve, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk ékköve, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.