Pikó elkótyavetyélheti a káptalanfüredi gyermektábort
A józsefvárosi Fidesz szerint Pikó húzza az időt a kerület tulajdonában lévő balatoni gyermeküdülő felújításával.
A józsefvárosi Fidesz szerint Pikó húzza az időt a kerület tulajdonában lévő balatoni gyermeküdülő felújításával.
Pikó András ígéretével ellentétben mégis engedélyt ad a lakosok tiltakozását kiváltó létesítmény megnyitására.
Kormányzati támogatásból újul meg az áruház homlokzata, Kocsis Máté háromszáz millió forintot lobbizott ki a célra.
Nem minden baloldali polgármester partner A Város Mindenkié csoport Airbnb-t beszántó elképzeléseiben.
Az „autósüldözés” elérte Józsefvárost is, a járműtulajdonosok pénzére hajt az önkormányzat.
A szocialista Korózs Lajos kegyvesztett lett Józsefvárosban, helyette civil jelöltek mérkőznek meg egymással.
A kormány közel tizenegymillió Pfizer-vakcinát kötött le, de ezeken kívül négy másik gyártó termékével is oltanak.
Tizenöt hónap alatt a baloldali vezetés úgy vert el 15 milliárdot, hogy közben semmi nem történt Józsefvárosban.
A Kolónia társasházra vetett szemet a baloldal, hiszen az ott élők eldönthetik akár egy mandátum sorsát is.
Józsefváros korábbi polgármestere szerint Pikó Andrásban egy szemernyi tisztesség sincs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.