Véres tragédia az egyetemen: nyolc halottja és tizenhét sebesültje van a támadásnak + videó
Rémisztő események ráztak meg egy békésnek hitt egyetemi campust.
Rémisztő események ráztak meg egy békésnek hitt egyetemi campust.

A helyi hatóságok szerint legkevesebb hárman életüket vesztették, 22-en megsebesültek, és többen a romok alatt rekedtek.

Egy dél-koreai bíróság kedden arra kötelezte a kormányt, hogy fizessen jóvátételt egy nőnek, akit a vietnami háborúban lőttek meg.

Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett – közölte a fővárosi főügy
Börtöncellájában sebesülten találták Jeffrey Epsteint, az emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával előzetes letartóztatásban lévő amerikai milliárdost – jelentette késő esti híradójában az NBC televízió.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.