
- Magyar Nemzet
- segély
segély

Sorosista roma jogvédő perelte be Orbánt
Horváth Aladár 2002-2006 között a romáknak munka helyett segélyt adó Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok szociálpolitikai tanácsadója volt.

Novák Katalin: Magyarország támogatja Vietnam gazdasági és szociális fejlődését
Magyarország egyebek között egy komoly beruházás keretében felépít egy onkológiai kórházat itt, és segített kialakítani a vietnami népesség-nyilvántartási rendszert.
Washington katonai segélyt folyósít Libanonnak
Az amerikai kormányzat megkezdte egy eddig befagyasztott katonai segély folyósítását Libanonnak – jelentette a Politico című lap hétfőn este, meg nem nevezett kongresszusi forrásra hivatkozva.
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász egyhetes szolidaritási akciója
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű, egyhetes szolidaritási akciója. A segélyprogram-sorozat programjait országszerte több mint 300 helyszínen rendezik meg, az országos megnyitó Veszprémben lesz – közölte a s
Románia 50 fős mentőcsapatot küldött Albániába a földrengés áldozatainak felkutatására
Trump ukrajnai segélyeket fagyasztott be
Donald Trump amerikai elnök 400 millió dollár (körülbelül 122 milliárd forint) ukrajnai segély befagyasztását rendelte el néhány nappal azelőtt, hogy felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden volt amerikai alelnök é
Az amerikai kormány újabb segélyt nyújt a hurrikán sújtotta Bahamáknak
Az amerikai kormány újabb, ezúttal négymillió dolláros segélyt nyújt a hurrikán sújtotta Bahamáknak – jelentette be csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.
A G7-országcsoport tagjai segélyt nyújtanak az amazóniai tüzek megfékezésére
Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7-országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére – jelentette be hétfőn Emmanu
A Boeing segélyt ajánl a két gépével történt katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak
A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel szerdán az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak.
Fontos híreink
Karácsony után sincs megállás: roham a boltokban, pörögnek a hitelek

Van élet Bruno Fernandes után, a MU a portugál nélkül nyert a Boxing Day-en

Izrael elsőként ismerte el Szomáliaföldet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.

Érkezik a hidegfront, meghozza a telet
Száraz és hideg időre kell számítani.

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.
Külföldi híreink

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország
Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Lángokban állt Kijev az éjszakai orosz támadás után + videó
Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Halálos tömegbaleset történt Japánban, sokan megsérültek
Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Több pénz érkezik 2026-tól: így változik a GYED és a táppénz
2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Átszállítottak Ukrajnába egy erőművet az Európai Unióból – ez volt az EU legnagyobb logisztikai művelete
Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
