Modricék nem hibázhatnak
A magyar labdarúgó válogatott eddigi négy selejtezőjéből hármat megnyert, Horvátországot is legyőzve. Így aztán a pénteki szlovák—horvát összecsapáson mindkét félnek létkérdés a győzelem.
A magyar labdarúgó válogatott eddigi négy selejtezőjéből hármat megnyert, Horvátországot is legyőzve. Így aztán a pénteki szlovák—horvát összecsapáson mindkét félnek létkérdés a győzelem.

Naivitás volt azt gondolni, hogy ez egy könnyű meccs lesz – nyilatkozta a litván Suduva elleni gólnélküli döntetlenről az FTC elnöke.
Megdöbbentő események történtek Bernben a Young Boys és a Crvena zvezda szerdai Bajnokok Ligája-selejtezője előtt és után is.

Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.
Fanyalogni, pláne intrikálni korai és kicsinyesen túlzó lenne, hiszen a Ferencváros az Európa-ligában még teljesítheti a kitűzött célt, a főtáblára jutást a nemzetközi labdarúgóporondon.

A MOL Fehérvár FC előnyből, a Budapest Honvéd döntetlenről, a Debrecen pedig háromgólos hátrányból kezdi a mai visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.

A Ferencvárosnak nem sikerült kiütnie a párharc első mérkőzésén a máltai Vallettát (3-1), így hagyott némi izgalmat a Bajnokok Ligája selejtezőinek a második körében a visszavágóra.

Nyert a Mol Fehérvár, döntetlent játszott a Bp. Honvéd, kikapott a Debrecen – felemás teljesítményt nyújtottak tehát a magyar csapatok az Európa-ligában csütörtökön.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.