Elítélték a jobbikos Sneider Tamás fiait
Az ítélet egyik vádlott esetében sem emelkedett jogerőre, a határozat ellen ugyanis az ügyész, valamint a vádlottak és a védők is fellebbezést nyújtottak be.
Az ítélet egyik vádlott esetében sem emelkedett jogerőre, a határozat ellen ugyanis az ügyész, valamint a vádlottak és a védők is fellebbezést nyújtottak be.
Belső harcok, személyi ellentétek húzódnak amögött, hogy Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője nem kapott bizalmat az általa kért elnöki poszthoz.
Sneider Tamás veheti át a Jobbik kasszakulcsát Szabó Gábor pártigazgatótól, aki a jövőben már csak az országos választmány elnöki teendőit látná el — derül ki a párt tagjaival folytatott háttérbeszélgetésekből.
Sneider sikerként értékelte az önkormányzati választás eredményét. Összevetve azonban mindezt az öt évvel ezelőttivel, kiderül, legutóbb háromszor annyian voksoltak a Jobbikra, mint múlt vasárnap.
Sneider kiválóan alkalmasnak találja az elnöki tisztséget megpályázó Jakab Pétert, hogy átvegye helyét a novemberi tisztújító kongresszus után.
A mozgalom szárnyalása töretlen volt, egészen 2016-ig, amikor Vona Gábor pártelnökként egyik napról a másikra úgy döntött: elveszi pártja lelkét.
Az EP-választáson leszerepelt párt elnökségéről az őszi választás után döntenek, a friss fejlemények azt mutatják, hogy a vezetésben sem mindenki elégedett Sneider Tamás elnökkel.
Következmények nélküli lépésnek nevezte Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, hogy a párt elnöksége nem változtatott az európai parlamenti választási lista sorrendjén.
Átrendeződhet a Jobbik vezetése, ha Gyöngyösi Márton lesz a párt EP-képviselője, erről a szerdai ülésén már dönthet is a Jobbik elnöksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az 1986-os vb-n történtekre a huszonkét magyar játékos huszonkétféleképpen emlékszik.
A több gólpasszig jutó Gazdag Dániel csapatának 5-0-s vezetés után is izgulnia kellett.
Túl lett pumpálva a lufi.
Magyar Péter színrelépésével valami egészen elemi és mélyről jövő gyűlölet tört a felszínre.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.