Kipakoltak Sneiderék: Teljes anarchia van a Jobbikban
Kitálalt Sneider Tamás a Jobbik pártügyeiről. Szerinte a pártban jelenleg teljes anarchia van.
Kitálalt Sneider Tamás a Jobbik pártügyeiről. Szerinte a pártban jelenleg teljes anarchia van.
Korábbi elnöke szerint három részre szakadt a pártban létrejött konglomerátum.
Párttársai szerint Jakab Péter a külhoni magyarokat támadja, a Jobbikban pedig folyamatosan tisztogat.
A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre – írta Sneider, akik nem lesz alelnök.
Értesüléseink szerint ma eldőlhet, hogy kiteszik-e a pártból és/vagy a frakcióból Varga-Dammot és Sneidert.
A Jobbik korábbi vezetője nem mond le önként országgyűlési alelnöki posztjáról.
A Jobbik Veszprém megyei elnöke a párt országos választmányának összehívását kezdeményezte.
Nem mond le parlamenti alelnöki tisztségéről Sneider Tamás. A párt vezetése viszont erre szólította fel.
Balczó Zoltánt jelölte a Jobbik országgyűlési alelnöknek Sneider Tamás helyére.
Sneider Tamás – aki 2014 óta volt a parlament alelnöke – nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Túl lett pumpálva a lufi.
Magyar Péter színrelépésével valami egészen elemi és mélyről jövő gyűlölet tört a felszínre.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.