Új vezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén
Varga Mihály az új célok megvalósítására Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal vezetésével.
Varga Mihály az új célok megvalósítására Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal vezetésével.

Az adóhivatal programot indított a közérthetőségért, ennek részeként már tízezernél is több oldal tájékoztatót, nyomtatványt egyszerűsítettek. A NAV most kommunikációs szakembert keres.

A szervezet végrehajtói, revizori pozíciókba is felvenne embereket, de informatikusokat és jogászokat is keres, ahogy fináncnak is jelentkezhetnek az arra alkalmasak.

Hamarosan bekötik a hatósághoz a parkolóautomatákat, az autómosók automatáit és más hasonló automatákat, miközben továbbfejlesztik az áfacsalások ellen kialakított online számlázást

Újabb feketegazdaság elleni lépéseket készít elő az adóhivatal – az intézkedésekről több részletet is elárult a Magyar Nemzetnek adott interjújában Sors László államtitkár.
Évértékelőt tartottak csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), az eseményen a hatóság irányítója és a pénzügyminiszter összegezte a múlt év említésre méltó eredményeit.

A következő időszak egyik fontos feladata a közérthetőbb kommunikáció bevezetése, valamint az adózás viselkedéstudományi megközelítésével is foglalkoznak a hatékonyság növelése érdekében – mondta a NAV vezetője.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Kudarcba fulladt integráció.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csapnak össze az Európa-bajnoki címért.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.