Spanyolország gyászol: egyre több halálos áldozata van a rendkívüli viharnak
A szakemberek éjt nappallá téve kutatnak a túlélők után és dolgoznak a felbecsülhetetlennek tűnő károk helyreállításán.
A szakemberek éjt nappallá téve kutatnak a túlélők után és dolgoznak a felbecsülhetetlennek tűnő károk helyreállításán.
Az ítéletidő miatt legkevesebb 95 ember életét vesztette, de sokakat még eltűntként tartanak nyilván.
Az ország kilenc régiójában vörös riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. A kiáradó folyók lakóházakat öntöttek el, járműveket sodortak magukkal utasaikkal együtt.
A hétfőn díjazott spanyol futballista 2019 óta erősíti jelenlegi klubját.
A szocialista (PSOE) Pedro Sánchezzel koalícióban kormányzó szélsőbaloldali Sumar szóvivője váratlanul lemondott, miután szexuális zaklatás miatt feljelentették.
A bandatagok algériai és szíriai állampolgárokat szállítottak az éjszaka leple alatt Spanyolországba.
Pedro Sánchezt szerdán első számú szereplőként emelte ki a nemzeti bíróság bírája a Koldo névre keresztelt korrupciós botrányban.
A Vöröskereszt tájékoztatása szerint Gran Canarián még soha nem kötött ki olyan hajó, amelyre ennyi embert zsúfolt volna fel a migránsmaffia, kockára téve az életüket.
A szervezők szerint több százezren vettek részt a vasárnapi tüntetésen, hogy kifejezzék ellenérzésüket a Sánchez-kormány körül kirobbant korrupciós botrányok kapcsán.
A Pamplonában múlt héten meggyilkolt lány apja egy tévéinterjúban elmondta, hogy a gyilkos már többször állt bíróság előtt, mégsem toloncolták ki Spanyolországból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Tombol a kettős mérce.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.