Kikapott a Juve, szenvedett, de nyert a Real
A Spanyolországba és Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma emelkedni fog a kutatók és a titkosszolgálatok prognózisa szerint – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Migrációval a munkanélküliség ellen. Milyen eredeti!
A franciák nincsenek egy súlycsoportban a mieinkkel. Már az első negyedben eldőlt a mérkőzés sorsa, Keszthelyi, a góllövőlista éllovasa mesterhármast lőtt, majd később hozzátett még egyet.
Harminc éven belül eltűnhetnek a Spanyolország és Franciaország között magasodó Pireneusok gleccserei a globális hőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súl
A 11-11-es pontosztozkodás azt jelenti, csak szombaton dől el, hogy Märcz Tamás együttese első helyen közvetlenül a negyeddöntőbe jut, vagy játszania kell a nyolc közé jutásért.
Tizenkét éve fordult elő legutóbb, hogy edzőt menesztettek a katalán klubtól, 2008 májusában Frank Rijkaardot küldték el, jóllehet még egy év volt hátra a hollandus szerződéséből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.