Ledöbbentek a kirúgásukon a Stadia játékfejlesztői
Pár nappal korábban még biztató körlevelet kaptak a nagyfőnöktől.
Pár nappal korábban még biztató körlevelet kaptak a nagyfőnöktől.

A projekt ígéretesen indult, végül azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Több érdeklődő panaszkodik az új játékszolgáltatás túlárazására, és sokakat az is zavar, hogy a keresőcég az első bejelentéskor más konstrukciót hirdetett meg.

Idén a Google is belecsap a játékiparba, miután beindítja az eddig nem létező streamszolgáltatását, amitől a leginkább keresőjéről ismert óriásvállalat a piac alapvető átalakulását várja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Hetvenhét éves korában elhunyt Takács Ferenc irodalomtörténész, író, akinek halálhírét családja közlése alapján Szeifert Natália író osztotta meg a nyilvánossággal.

Szent Lászlónak csak leánygyermekei lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.