Megvan, mely cégek lettek a Startup Campus programjainak legjobbjai
Elektromos buszok hálózatát optimalizáló és felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő cég nyerte a Demo Dayt.
Elektromos buszok hálózatát optimalizáló és felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő cég nyerte a Demo Dayt.

Virtuálisan bárki örökbe fogadhatja és teljesítheti egy, vagy akár több rászoruló gyerek vágyát.
A győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán tartja kedd délután következő, középiskolásoknak szóló innovációs roadshowját a Startup Campus – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az innovatív vállalkozások képviselői több mint száz partnertalálkozón vettek részt, amely megbeszélések az elkövetkező hónapokban alakulhatnak üzleti eredménnyé.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.

A szakértő szerint nem érdemes sokáig várni Varga Mihályéknak.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.