Svédországban elítéltek egy üzbég férfit terrorizmus vádjával
Hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy üzbég férfit Svédországban terrorizmus vádjával.
Hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy üzbég férfit Svédországban terrorizmus vádjával.

Svédország nemzetközi különbíróság, vagy ennek mintájára más jellegű törvényszék felállítását javasolja az Iszlám Állam által elkövetett háborús bűncselekményekkel, így a többi között tömeges gyilkosságokkal és lefejezésekkel vádolt dzsihadistái elleni pe
Egy svéd tinédzserlány úgy véli, felesleges iskolába járni, ha a politikusok nem tesznek a klímaváltozásért, hiszen úgyse lesz hol hasznosítania tudását. Ezért inkább tüntetéseket szervez.

Svédország szigorítani akarja terrorellenes törvényeit, a jövőben büntetnék a terrorszervezeti tagságot és az ilyen csoportosulások támogatását is – jelentette be csütörtökön Morgan Johansson svéd igazságügyi miniszter.
2012 óta háromszázan hagyhatták el a skandináv államot, hogy Irakban vagy Szíriában csatlakozhassanak az olyan dzsihadista szervezetekhez, mint az Iszlám Állam.
Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte egy stockholmi bíróság pénteken azt a 22 éves svéd férfit, aki júliusban koronaékszereket lopott el a Stockholmtól nyugatra lévő Strängnäs katedrálisából.
Mit várhatunk Svédországtól?

Továbbra is felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a magyar külügy, hogy a svéd miniszter nácizmussal vádolja a magyar kormányt, mert „segítjük a gyermeket vállaló magyar családokat”.

A magyar külügyminisztérium válaszul bekérette a svéd nagykövetet, hogy tiltakozzon a svéd társadalombiztosítási miniszter szavai ellen.
Sleisz Gabriella ezüst-, míg Galambos Ramóna bronzérmet nyert a hagyományos Klippan Lady Open elnevezésű nemzetközi női birkózóversenyen Svédországban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.