Három a skandináv igazság

Véget ért a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozat első két fordulója. Keddi mérkőzésen Olaszország nagyon kitömte Liechtensteint, Álvaro Morata pedig ötödször duplázott a spanyol válogatottban. A játéknapon a skandinávok voltak a főszereplők: Svédország három gólt szerzett Norvégia ellen, de így sem nyert Oslóban. Dánia a 84. percben még háromgólos hátrányban volt Svájcban, de sikerült egyenlítenie.

2019. 03. 28. 7:06
FOOTBALL-UEFA-EURO-QUALIFIER-NORWAY-SWEDEN/
A norvég Havard Nordtveit és a svéd Marcus Berg duettje Oslóban Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szünetben négy volt a különbség, a vége 6-0 lett. Quagliarella 36 évesen és 54 naposan a squadra azzurra leg­idősebb gólszerzője lett, a Sampdoria támadója Christian Panuccit (35 év, 62 nap) előzte meg.

A második félidőben előbb a Juventus cserecsatára, Moise Kean szerezte meg harmadik mérkőzésén a második találatát, majd a Cagliari támadója, Leo­nardo Pavoletti debütált góllal címeres mezben, rajta kívül a Torino védője, Armando Izzo is bemutatkozott. Érdekes statisztikai adat, hogy Olaszország ezt megelőzően 1993-ban tudott hatszor betalálni egy meccsen, akkor egy másik kis csapat, Málta (6-1) volt a szenvedő fél. A jelenlegi olasz kapitány duplázott azon az összecsapáson.

És ha már dupla: Álvaro Morata két góljával győzött 2-0-ra a spanyol válogatott Máltán az F csoportban. A Real Madridban nevelkedett, jelenleg a városi rivális Atléticót erősítő támadó 2014-ben mutatkozott be a válogatottban Vicente del Bosque regnálása alatt, majd Julen Lopetegui, Fernando Hierro és a jelenlegi kapitány, Luis Enrique is számított rá. Morata korábban Liechtenstein ellen kétszer, Dél-Korea és Törökország ellen egy-egy alkalommal szerzett két gólt.

Máltán Sergio Ramos befogta Iker Casillast. A Real Madrid csapatkapitánya 121. alkalommal volt tagja győztes válogatottnak, ezzel beállította a kapus spanyol rekordját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.