Szabó Tímea nagyon csúnyán leszerepelt
Besült a humorágyú.
Besült a humorágyú.
Határozott zavart érzek Szabó Tímea képviselő asszonynál. Nem lennék az ápolója. Talán harap is.
A kínai vakcina mellett a Szputnyik V-t is betiltotta volna Szabó Tímea és Korózs Lajos egy januári határozati javaslatukban.
Az MSZP–Párbeszéd kényszerült bevallani, hogy 60-70 választókerületben lesznek képesek jelöltet állítani.
Elkorcsosult a liberális szó az idők során, elvesztette a tartalmát, nagyon a kezébe vette a politika.
Ahogy tartja a közmondás.
A baloldal máig nem vonta vissza azt a javaslatát, amelyben azt kérik, ne lehessen keleti vakcinákat alkalmazni hazánkban.
2021. március 24.: „... a Fidesz képviselői titokban megkapták az oltásokat, mindenki más meg várjon csak.” – 2021. április 3.: „A háziorvos értesítése után ma én is megkaptam az oltást, Modernát.”
Dobrev Klára maszk nélkül turnézta végig az egész országot, amihez a baloldalnak egy szava sem volt.
Az áskálódás szomorú szimbólumává vált, hogy az oltásellenességben élen járó Demokratikus Koalíció két politikusa is elhunyt a járványban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Two-day CPAC Hungary concluded.
A kezük miatt szólt be.
A Győr edzője megkapta a kérdést: a Metz vagy az Odense legyen a döntőbeli ellenfél?
Egy brit kutatóintézet megállapította, hogy a fagyasztott zöldségek több tápanyagot tartalmaznak, mint a szupermarketekben frissként árultak.
Tényleg megszűnik Magyarországon a sajtószabadság? Természetesen nem. De akkor mi értelme az átláthatósági törvénynek és miért tiltakoznak ellene? Nézzük!
Pikó András egy fórumon is kimondta, hogy az épületek ellenértéke fontosabb, mint az ott élők sorsa.
Figyelmeztetést adott ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
Tényleg megszűnik Magyarországon a sajtószabadság? Természetesen nem. De akkor mi értelme az átláthatósági törvénynek és miért tiltakoznak ellene? Nézzük!
Pikó András egy fórumon is kimondta, hogy az épületek ellenértéke fontosabb, mint az ott élők sorsa.
Figyelmeztetést adott ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.